2012. február 27., hétfő

Vöröslencse finomfőzelék

Sosem értettem mitől finom a finomfőzelék: én nem szeretem. Azt sem értem, hogy honnan kapta a nevét: de talán onnan, hogy sokféle finomságot ötvöz.
Az én finomfőzelékem alapja a vöröslencse, amit sárgarépa és burgonya finomít. Így már szeretem!

Hozzávalók:
200 g vöröslencse
1 nagyobb vagy két kisebb sárgarépa
ugyanennyi burgonya
1 fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál liszt
2-3 evőkanál joghurt
só, bors
1 teáskanál mustár
babérlevél
petrezselyem zöldje
chili, curry, fűszerkömény
olaj

A répát és a krumplit meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. A hagymát, fokhagymát felaprítjuk. A hagymát kevés olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a zöldségeket, végül a lencsét. Átforgatjuk-pirítjuk az olajban, majd felöntjük vízzel. Sóval, borssal, petrezselyemmel, köménnyel, chilivel, babérlevéllel és mustárral ízesítjük. Amikor a zöldségek és a lencse is puhára főtt, kiszedünk egy keveset belőle, turmixoljuk és félig besűrítjük. A lisztet a joghurttal és a curryvel összekeverjük, majd ez lesz a maradék sűrítése a főzeléknek. Még öt percig tovább főzzük. Nagyon könnyű, fűszeres főzeléket kapunk, a megszokottól kicsit eltérő ízekkel.

2012. február 22., szerda

Egy nagyon amerikai pohárkrém

Ez még egy friss hóba rejtett desszert... Vagyis hetekkel ezelőtt készült a házi mogyoróvaj felhasználásával.
Amikor elkészítettem ezt a pörkölt-sós-édes csemegét többen kijelentették: egyáltalán nem rajonganak érte. Így kénytelen voltam bebizonyítani, hogy igenis finom édességről van szó!
Az alapanyagok "nagyon amerikaiak", mert a mogyoróvaj mellett a maradék kávés-narancsos brownie-t is belekomponáltam.
A desszert hármas felosztású: alul sűrű, tömény sütemény, felette selymes mogyoróvaj, legtetején pedig pillekönnyű hab.

Hozzávalók 6 pohárnyi krémhez:
135 g maradék csokis brownie vagy ugyanennyi omlós, nagyon csokis keksz
1 adag mogyoróvaj
250 g mascarpone sajt
200 ml habtejszín
1 nagyobb narancs
porcukor
díszítésnek mogyoróvajas vagy hagyományos Smarties

A narancs héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A browniet vagy a kekszet összetördeljük és meglocsoljuk a narancs levével. Ezt egyenletesen eloszlatjuk a poharakban. Jöhet rá egy réteg mogyoróvaj.
A tejszínt habbá verjük, porcukorral és narancshéjjal ízesítjük, majd hozzáforgatjuk a mascarponét. Ezzel befedjük a pohárkrémet, végül apróra vágott Smarties cukorral díszítjük.

2012. február 14., kedd

Valentin-napi afrodiziákumok

Ha kedvet kapsz egy kis g(a)sztro-csábításhoz, kattints a képre!
Boldog Valentin-napot Mindenkinek!

2012. február 10., péntek

Majonézes sárgarépasaláta

A sörben sült csirke mellé készült ez a saláta. A két recept szájhagyomány útján valami tévéműsorból került hozzám kedves szomszédaim közvetítésével.
Épp, ahogy szeretem: gyors, egyszerű és rendkívül finom.
Ráadásul megdöntöttem saját tévképzetemet, és TUDOK házi majonézt készíteni! :)


4 nagyobb sárgarépát meghámozunk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és kevés sóval lesózzuk. Állni hagyjuk, majd amikor levet ereszt, kinyomkodjuk belőle, és meglocsoljuk egy fél citrom levével.1 tojás sárgájához sót, fehér borsot és egy evőkanál dijoni mustárt, ízlés szerint citromlevet adunk. Habverővel keverni kezdjük és állandóan kevergetve vékony sugárban étolajat adunk. (~1,5 dl kell hozzá) Mikor kezd összeállni a mártás, bátrabban önthetjük az olajat, de az elején fontos a figyelmes adagolás, különben a tojás és az olaj különválnak. Végül keverjünk hozzá két-három kanál tejfölt és egy gerezd reszelt fokhagymát.
Hideg helyen legalább egy órát állni hagyjuk.

2012. február 7., kedd

Sörben sült csirke

Nem is recept, inkább csak egy ötlet.
Fűszersót készítünk (só, fekete bors, őrölt kömény, őrölt rozmaring, kurkuma, majoránna), ezzel fűszerezzük meg a megmosott, bőrös csirkecombokat, majd kiolajozott vagy kizsírozott tepsibe fektetjük őket. Felöntjük egy doboz sörrel, lefedjük alufóliával és puhára pároljuk a húst. Végezetül leöntjük a megmaradt folyadékot és pirosra-ropogósra pirítjuk.
Finom, enyhén komlós ízű húst kapunk.

2012. február 6., hétfő

Mogyoróvaj

A házi mogyoróvaj-gyártást két, jelentős momentum ihlette. Az egyik, hogy unokatesóm Amerikából mogyoróvajjal töltött csokit küldött nekem. Egyszerűen imádom! Édes-sós-tömény csokis ízkavalkád!
A másik persze, Joe Black...
Kíváncsi voltam a mogyoróvaj összetételére, mikor Flat Cat-nél rábukkantam a receptre. És erről a finomságról is kiderült, hogy házi verzióban olcsó és egyszerű.

Hozzávalók:
200 g sós, pörkölt földimogyoró
(minél erősebben pörkölt, annál sötétebb lesz a színe)
2 evőkanál napraforgóolaj
4 evőkanál porcukor

A mogyorót robotgépben krémszerűen finomra daráljuk, az edény oldalára feltapadt mogyorót újra és újra visszaforgatjuk. Hozzáadjuk az olajat, a porcukrot, és már kész is!
Fogyasztáshoz egy szőkére festett Brad Pitt is ajánlott. Ha nincs kéznél, készíthetünk belőle desszertet, de ez már egy másik történet...

2012. február 2., csütörtök

Paradicsomleves

Farkasordító hideg van. Ebből két dolog következik:
1. nincs az az isten, hogy én ma este kimozduljak a fűtött lakásból
2. muszáj forró levest kanalaznom
Mivel az első kizárja a vásárlást, így kénytelen vagyok (megint) abból gazdálkodni, amit itthon találok. A hűtőben árválkodott egy megkezdett üveg sűrített paradicsom, így hát adta magát a mai recept. 

Hozzávalók 2 személyre:
200 ml sűrített paradicsom
500 ml víz
2 ek. olaj
2 ek. liszt
só, bors, piros paprika
zellerzöld, bazsalikom, őrölt rozmaring
csipet cukor
egy bő marék tészta: kagyló, rövid cső vagy összetördelt makaróni
- ettől lesz igazán laktató, téli leves

Az olajat felhevítjük, beleszórjuk a lisztet, majd világos rántást készítünk. Lehúzzuk a tűzről, piros paprikát keverünk hozzá, majd folyamatosan kevergetve felöntjük a paradicsommal és a vízzel.
Sózzuk, cukrozzuk, fűszerezzük. Beleszórjuk a tésztát, és amíg az kis lángon megfő, a leves is készen van. Én rengeteg borssal, jó fűszeresen szeretem.
Tálaláskor meglocsolhatjuk pár csepp olívaolajjal, és szórhatunk rá reszelt sajtot.